Program


Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)
3

Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
1074 Budapest, Dohány u. 2.

A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.


A templom építésze Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára volt. Az építésvezető Wechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta. Förster távozása után Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. A belső tér 1200 négyzetméter, tornyainak magassága 44 méter, a sík mennyezetű belső térben közel háromezer ember, a földszinten 1497 férfi, az emeleti karzatokon pedig 1472 női ülés található.
A Zsinagóga a neológ zsidóság temploma, az egykori budapesti zsidónegyedben épült a Dohány utcában, ahol ma is sok zsidó vallású ember él.

A régi zsidónegyedhez, ahol a Zsinagóga is található, erősen kötődik a Holokauszt emléke. A Dohány utca határolta a zsidó gettót a II. világháború idején. Ma – a kertnek tervezett – területen közel 2600, a Holokausztban elpusztult zsidó temetkezési helye. Ma a Zsinagóga hétköznap fogadja látogatóit, szombaton és zsidó ünnepeken zárva tart.

A Zsinagógai tér ma is elsősorban Istentiszteletek színtere, de helyet ad kulturális programoknak, koncerteknek is.

A PÉNZTÁR ÉS A BEJÁRAT A NYITVATARTÁSI IDŐ VÉGE ELŐTT EGY ÓRÁVAL BEZÁR.
TOVÁBBRA IS MINDEN SZOMBATON ZÁRVA

2025. november 2. napjától a Dohány Zsinagóga Komplexum nyitvatartási ideje az alábbi lesz: 

Vasárnap-Csütörtök: 10:00-16:00
Belépés és kasszazárás: 15:00 

Péntek: 10:00-14:00
Belépés és kasszazárás: 13:00 

A Dohány Zsinagóga nyitvatartási ideje a téli ünnepek alatt: 

2025.12.24 és 2025.12.25. ZÁRVA – KORÁBBI TÁJÉKOZTATÁSUNKNAK MEGFELELŐEN 

2025.12.26. 10.00. órától 14.00. óráig
2025.12.28. 10.00. órától 18.00. óráig
2025.12.29. 10.00. órától 18.00. óráig
2025.12.30. 10.00. órától 20.00. óráig
2025.12.31. 10.00. órától 20.00. óráig
2026.01.01. 10.00. órától 20.00. óráig
2026.01.02. 10.00. órától 14.00. óráig
2026.01.04. 10.00. órától 18.00. óráig
2026.01.05. 10.00. órától 18.00. óráig

A bejárat és a pénztár a nyitvatartási idő vége előtt egy órával bezár.
TOVÁBBRA IS MINDEN SZOMBATON ZÁRVA TARTUNK

2026.01.06. napjától a téli nyitvatartási rend lép életbe.

Vasárnap-Csütörtök: 10:00-16:00
Belépés és kasszazárás: 15:00

Péntek: 10:00-14:00
Belépés és kasszazárás: 13:00
TOVÁBBRA IS MINDEN SZOMBATON ZÁRVA TARTUNK

A változtatás jogát fenntartjuk, az esetleges változásokról időben tájékoztatni fogjuk Önöket.

Szeretnénk tájékoztatni a kedves látogatókat, hogy a zsinagóga látogatás alkalmával legyenek figyelemmel öltözetükre!
A zsinagógába rövid szoknyában (térd felett érő), ujjatlan felsőben, illetve sortban (térd felett érő) a belépés nem megengedett!

Lehetőség lesz kiegészítő ruhadarab megvásárlására (köpeny) ha a látogatónál nincs ilyen., melynek az ára 500 HUF a helyszínen.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!